Blog

Szűrők

Kategória: Egészséges táplálkozás

A tél, ami gyermekeink és az ételek viszonyát illeti, több szempontból is kihívás elé állítja a szülőt. Kevés a gyümölcs, pláne a hazai, amit a kicsik lelkesen fogyasztanának, és zöldségek közül sem éppen azoknak van szezonja, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek a gyerekek körében. A harsány, szemet gyönyörködtető színek helyett ilyenkor a szürkébb, földszínű hozzávalóké a…

Annak, aki a mérsékelt égövön él, télen két lehetősége van: 1. tömi magába a bogyókat, retteg a fertőzéstől, megfázástól, és, lehetőleg, téli álmot alszik, hogy elkerülje a hideg évszak minden gyengesége, kedvetlensége és betegsége; 2. vagy megérti, hogy a természet ebben az időszakban is képes őt felvértezni az említett nehézségek ellen, és kitanulja, miben mi…

Ha ön rendszeresen olvassa az Interfood blogcikkeit, vagy szívesen rendel tőlünk ebédet, akkor biztosan tudja a címben feltett kérdésre a helyes választ. A zsírok, természetesen, a barátaink, éppen úgy, ahogyan minden más az emberi szervezet számára szükséges egyéb tápanyag is. Ha azonban nem értjük meg szerepüket a saját testünk működésében, vagy rosszul élünk velük, ellenségeinkké…

Közhelyszerű, de sajnos igaz megállapítás, hogy a cukorbetegség a modern kor nyugati emberének népbetegsége. Olyan sokszor halljuk ezt a mondatot, hogy mára szinte súlytalanná vált, és legtöbben, ha a túlzott cukor- és szénhidrátfogyasztásról, illetve az ebből adódó szénhidrát-anyagcsere zavarról hallanak, csak legyintenek; sokkal kevesebben veszik komolyan ezt a betegséget, mint kellene. Különösen igaz ez a…

laktozerzekenyseg2

…vagy pont az ellenkező irányba, mert úgysem ehetünk a tejből. Meg a sajtból, túróból, joghurtból, vajból, tejszínből, az ezernyi tejből készített termékből. Sajnos, ez a helyzet, ha valakinek a teste nincs jóban a tejjel. Ha tej fogyasztása után kisebb vagy rövidebb idővel rendszeresen csalánkiütést tapasztalunk, angioödéma lép fel, ekcémás tünetek jelentkeznek, ha hasi fájdalmat, puffadást,…

Ma már talán nem is ülhetünk le közös asztalhoz úgy enni, hogy a társaság egyik tagja ne jelezné, allergiás erre vagy arra, nem fogyaszt(hat) ebből vagy abból az élelmiszerből. Az efféle igények adódhatnak abból, hogy valaki valamilyen speciális, fogyókúrára irányuló diétát tart, vagy abból, hogy olyan betegséggel küzd az illető, amely nem enged meg bármilyen…

Fogyj! Méregteleníts! Érd el a bikinialakot (vajon mit is jelent ez valójában?)! Szabadulj meg az ünnepek után felszedett kilóktól! Böjtölj a testi/lelki tisztaságért! Íme az 1, 3, 5 napos, 1 hetes, 1 hónapos csodamódszer! Szlogenek és felszólítások tavasszal, nyáron, ősszel, télen, és tavasszal… Egész évben. A sok tanács, praktika, tudományos és áltudományos megállapítás között nehéz…

Legelőször is: NE. Másodszor: semmiképp. Harmadszor: mi az a karcsúság? Nem biztos, hogy egy természetéből adódóan 163 centisnek született, dús idomú hölgynek ugyanazt kell hogy jelentse a karcsúság, mint egy 178 cm magas, sportos testalkatúnak, vagy hogy ez a szó ugyanazzal a tartalommal nyer értelmet, ha valaki 21 éves fiatal lány, illetve ha 37 éves…

Előző két blogcikkünkben arról volt szó, miért ne bízzon a nagyokat ígérő, egyoldalú diétákban, és miért ne reméljen tartós sikert a koplalástól, ha fogyni, karcsúsodni vágyik. Kimeríteni a témát természetesen nem tudjuk (és nem is tisztünk), de hadd álljon itt még néhány tanács ahhoz, hogy ön valóban sikeresen változhasson! A világháló tele van azokkal a…

Naponta hallani újabb és újabb tuti biztos diétáról vagy fogyókúráról. Jönnek a tengeren túlról, a svájci hegyekből vagy a szomszédtól. Kiigazodni is nehéz köztük, ismerni valamennyit szinte lehetetlen – már ha érdemes ezekkel egyáltalán próbálkozni. Mert mintha a lényeg sikkadt volna el ebben a veszett nagy fogyókúrázásban: az egészség. Fogyókúrázni (már maga a szó sem…

Mivel fizethet?

OTP Szép Kártya

OTP Szép Kártya

Válassza ki a szokásos módon a megrendelni kívánt ételeket és kattintson a "Kosár" gombra.
Kattintson a "Megrendelés és fizetés OTP Szép Kártyával" lehetőségre.
Átkerül az OTP bank fizetőoldalára.
Válassza ki az OTP Szép Kártyát a megjelenő felületen.
Adja meg a bank nevét ("OTP Bank"), valamint a kártyája hátoldalán szereplő 3 jegyű kódot.
Írja be a kért adatokat, A tovább gombra kattintva megtekintheti a megadott adatokat, és dönthet a fizetésről. A megjelenő oldalon jóváhagyhatja a fizetést, illetve még módosíthat a megadott adatokon.
A fizetés jóváhagyása után visszakerül az oldalunkra, ahol a szokásos módon jelezzük rendelését és a fizetés tényét.

Erzsébet utalvány

MKB Szép Kártya

MKB Szép Kártya

Válassza ki a szokásos módon a megrendelni kívánt ételeket és kattintson a "Kosár" gombra.
Kattintson a "Megrendelés és fizetés MKB Szép Kártyával" lehetőségre.
Átkerül az elektronikus fizető felületre, ahol meg kell adnia a kért adatokat.
A "fizetés" gombra kattintva megtörténik a fizetés, utána automatikusan, néhány másodperc múlva visszakerül az oldalunkra, ahol a szokásos módon jelezzük rendelését és a fizetés tényét.

K&H Szép Kártya

K&H Szép Kártya

Válassza ki a szokásos módon a megrendelni kívánt ételeket és kattintson a "Kosár" gombra.
Kattintson a "Megrendelés és fizetés K&H Szép Kártyával" lehetőségre.
Átkerül az elektronikus fizető felületre, ahol meg kell adnia a kért adatokat.
A "fizetés" gombra kattintva megtörténik a fizetés. Ezután minden esetben kattintson a "vissza a bolti alkalmazáshoz" feliratú linkre. Néhány másodperc múlva visszakerül az oldalunkra, ahol a szokásos módon jelezzük rendelését és a fizetés tényét.

Bankkártya

CIB